Ez a blog mindenkié, aki szeretne velünk közös projekteken dolgozva beszélgetni, jokat vihogni és esetleg együtt szomorkodni, ha a sors ugy hozza.

2012. március 31., szombat

Foltcicák

Akkor -ahogy ígértem- hozom a foltcicát, ezt bárki letöltheti, megvarrhatja. Arra kérlek Titeket, hogy kereskedelmi célokra ne használjátok, de ajándékba vagy saját magatoknak természetesen elkészíthetitek ahányszor csak akarjátok.
Ne ijedjetek meg tőle, első látásra bonyolultabbnak tűnik mint amilyen valójában. Varrás közben fényképeztem a lépéseket, tulajdonképpen csak a nyakkendőnél akadhat probléma az összeillesztésnél, ahol három darabkát kell egymáshoz varrni, de semmi pánik, azt külön elmagyarázom és megmutatom.

Kezdjünk hozzá! Először készítsétek el a sablonokat kartonpapírból.




Az utolsó képen beírogattam a különböző darabkák betűjelét a könnyebb azonosítás kedvéért. A sablonok tartalmazzák a varrásráhagyást (1/4 " ). Ha nincs ilyen talpad jelöld a varrógépeden egy ragasztószalag csíkkal a 1/4 "-es távolságot a tűtől és ehhez igazodva tartani tudod az előírt varrásráhagyást.
a darabokat a következő sorrendben varrtam össze:


A nyakkendőnél, ahol 3 darabka találkozik először összevarrtam két darabkát úgy, hogy azon a végén, ahol a harmadik darab csatlakozik majd, egy varrásráhagyásnyit nyitva hagytam, az anyag vége előtt 1/4"-el fejeztem be a varrást.

Ezután már a harmadik darabot gond nélkül, pontosan tudod illeszteni és összevarrni.


 Ugye nem volt nehéz? Ha elkészítetted a cica blokkot örülnék, ha megmutatnád a blogodon és írnál ide egy kommentet a linkkel. A szakkörös Lyányok pedig rögtön ide tölthetik fel a macsekokat. Kíváncsi vagyok milyenek lesznek!!!!Kellemes alkotást kívánok!!!
Pakolászás közben találtam egy jópofa csirkés edényfogó kesztyű szabásmintát, legközelebb azt készítjük el.

2012. március 15., csütörtök

Lehet kérni! Folytatás

Mivel elfogytak a kívánságok (bár én inkább azt hiszem lejjebb került a szakkörös blog a bloglistátokon és ha nincs szem előtt nem is gondol rá az ember) tehát.... beszkenneltem egy csomó tavaszi témájú mintát, kacsát-libát-bárányt-nyulat meg a jó ég tudja még mit. A levlistánkon küldöm őket szét a tagoknak, ha valaki még nem iratkozott volna fel a le dobjon nekem egy mailt és megy a meghívó!

2012. március 7., szerda

Lehet kérni!

Régen nem csináltunk már semmit. Mit szólnátok egy pár tavaszi Tilda figurához?? Nem tudok választani, melyikkel is kezdjem, ezért kommentben megírhatjátok, ki mit szeretne, van-e valami amit már rég el szeretne készíteni. Igyekszem majd a lehetőségeimhez mérten teljesíteni a kéréseiteket!

2011. október 25., kedd

Első patchwork munkám

Nem tudok még olyan szépségeket varrni mint Ti. Egyszerűbb dolgokkal kezdem mint ez a csillag.

2011. szeptember 2., péntek

Törpikés párna


Elkészült a párna. Jó méretes, 66 cm az átmérője. Olyan puff féle ülőalkalmatosság.

2011. szeptember 1., csütörtök

Gombaházikók

Elkészültem a gombaházikókkal. Nagyobbik fiacskámmal közösen az az ötletünk támadt, hogy nem faliképnek használnánk fel a varrományt, hanem egy párna fog készülni belőle a gyerekszobába. Így nem a leírt módon folytatom tovább a művet, hanem hátlapozom és egy jó nagy párna készül belőle.

2011. augusztus 11., csütörtök

1. fázisfotó a gombás textilképről

Igyekeztem, hogy a bemutatkozás után gyorsan tudjak is valamit mutatni. Hát elkészült az első varrószakkörös munkámból, a gombás textilképből az első rész. Nekem nem volt új ez  a technika és nagyon szerettem varrni, mert a kézi varrásokat nagyon szeretem. Remélem még lesz lehetőségem más mintákban is kipróbálni.

2011. augusztus 9., kedd

Bemutatkozás

Margó vagyok. Most jelentkeztem Ritánál a varrószakkörbe mert úgy éreztem az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam a foltoskodást, pedig nagyon szeretem. A szülinapos játék kapcsán, annyi résztvevőnél csodálhattam a foltos munkákat, hogy újra kedvet kaptam. Remélem hamarosan én is jelentkezem a törpékkel, addig is akinek kedve van nézzen be hozzám, föltettem egy-két régebben készült darabot. Főleg táskák, mert elég táskamániás vagyok.

Törpés kör

Elkészültem a törpékkel. Bár ezeket a színeket nem annyira szeretem, ezer éves anyagokból varrtam a darabkákat, az összhatás nagyon tetszik. Nagyobbik fiacskám le is csapott rá.
(Most látom, hogy rajta maradt egy kis fecni darab az egyik törpön jobbra alul. Tekintsetek el tőle, normál esetben az nem a mű része:)

2011. augusztus 5., péntek

Harmadik fázis

Nagy nehezen én is eljutottam a gomba házak befejezéséhez.
Íme:

2011. július 24., vasárnap

Az én törpéim

Visszakerült a memóriakártyám (sajnos a fotómasinám még nem) így meg tudom Nektek mutatni, hogy néznek ki az én törpéim :-) Már a gombakör is kész, ha lesz fényképezőm mutatom!

2011. július 23., szombat

Első fázis részben kész

Ezt sikerült tegnap összehoznom. A csillag illesztése sajnos nem lett pontos, de már az okát is tudom. Talán le kellett volna előre fércelnem a sarkokat, ésúgy könnyebben tudtam volna illeszteni. Tetszik ez a csillag, biztos varrok még ilyet, és akkor már szebb lesz.
Andi

2011. július 17., vasárnap

csillag

Végre elkészültem én is. Nyaralásra terveztem, de nem sok időm maradt, csak a középső elemet sikerült összeöltögetni. A többit már itthon, nyugiban. :)
Ma este már szabom is a következő blokkokat.
Posted by Picasa

2011. július 12., kedd

Kézimunka folyt.



2011. július 9., szombat

Csillag 2

Megmutatnám a másik csillagomat amit elkezdtem. Aktuális, karácsonyi anyagokból. :)
Nem készülnek hozzá koboldok, egy asztalközép lesz belőle.




Ezt is összeállítottam, várják a gombaházikókat:)

2011. július 8., péntek

Blokkok és hímzett figura kérés

Sziasztok!

A kézzel varrós blokkokra remélem köv.héten lesz időm esténként.. le vagyok nagyon maradva... :S

Hímzett figura ügyben szeretnék segítséget kérni olyan valakitől, aki rendelkezik ilyen csudamasinával és esetleg be tudna vállalni egy hímzés készítést. Természetesen nem ingyen kívánom a dolgot. Sajnos eddig sehol se találtam megfelelő figurát. :(

Nem mennék most részletekbe, de aki tudna segíteni, kérem küldjön nekem egy emilt a lunakv81@gmail.com címre.

Előre is hálás köszönetem. :)

Kellemes hétvégét mindenkinek!! :)

2011. július 7., csütörtök

I.rész

Sziasztok!
Az megmutatottom én is az elkészült csillagot.
Ilyen lett:






Lassan haladok, de azért igyekszem.
üdv. Szilvi

Második fázis

Nagy nehezen én is elkészültem a törpökkel.
A felénél nekem is volt egy holt pont,főleg hogy nem is volt időm vagy négy napig varrni,utána meg olyan nehezen akarództam vissza állni a varrásra,de új lendületet kaptam,mert közben rendeltem az egyik internetes áruházból körkést meg miegymást ami a varrógéphez és a varráshoz kell és amint kézhez kaptam a csomagot ismét elkezdett bennem lobogni az alkotás tüze.Szóval nem szaporítom a szót,jöjjenek a törpök.

2011. július 6., szerda

Krisztina kislányának.....

meg hát mindenkinek, akit érdekel :-)) Ugyan azzal a technikával készül mint a törpék, 2 cm oldalhosszúságú hatszögekből:


Hátha kedvet kap a kis hölgy.... csak neki azért nagyobb hatszöget ajánlanék (az oldalt ahonnan le lehet tölteni már közzétettem egy kommentben de legyen itt is: http://www.evchens.de/sogehts/downloads.html

Gombaházas kép, koboldok



Nem tudok estig várni amíg összeöltögetem őket!
Annyira örülök, hogy elkészültek, muszáj megmutatnom.
Ez a nyolc kis kobold majdnem kifogott rajtam. Az apró sablonok állandóan elbújtak, az ujjaimat rendesen összeszúrkáltam, végül ráfanyalodtam még a gyűszűre is. Nem bántam meg! :)