Ez a blog mindenkié, aki szeretne velünk közös projekteken dolgozva beszélgetni, jokat vihogni és esetleg együtt szomorkodni, ha a sors ugy hozza.

2010. április 30., péntek

:-(

Hát ma nem vagyok topp-on!!! Korábban a bemutatkozásnál nem írtam , hogy valójában mivel is foglalkozom. Műtőben dolgozom, naponta több embert altatok és ébresztek fel. Újraélesztek és próbálom átélni az Ő problémájukat. Egyik műtőből a másikba "rohangálok", havi 40-50 plusz órával.( persze a túlórákat nem fizetik ki) Éjszaka és nappal, sokszor egész éjszakákat végigdolgozva, ésszel, orvos nélkül-mert hát nem vagyunk valami sokan , kénytelen az ember egyedül dolgozni-. Közben köteleztek iskolába járásra,2 évig, mert ugye aki 2000 előtt végzett, annak még nincs OKJ-s száma, senkit nem érdekel, hogy egyszer már levizsgáztam, most újból le kell, járhatok 2 évig suliba, havonta- 2 havonta vizsgázhatok kemény -új modulrendszer szerint minden 2. héten 3 egymást követő nap. ( ilyenkor reggel 5 -kor kelek, busz, irány Pest, végighallgatok 8-10 óra tömény szakmai anyagot, este 7-8 mire hazaérek,és másnap és harmadnap folytatás... Aludni már nem tudok egyszerre 4-5 óránál többet, mert felébredek.
És persze a családom sem akarom hanyagolni. Lányaim gimisek, fiam egész héten sakk- versenyekre járt.
És most rövid időre kibuktam, de nem baj, mert itt vagytok Ti!!!!Ilyenkor jön a varrás és megintcsak Ti.!!
És ez az egyetlen dolog, ami kikapcsol, így most ne haragudjatok, hogy ide írom le búbánatom, de itt vagytok megint csak Ti:)
Ti nem hurrogtok le egész napos meló után, meghallgattok.....
.............................................és most, hogy kiírtam magamból, már sokkal könyebb is:)
.......napom volt, túlságosaan részletekbe nem akartam bele menni,röviden: egyedül, oltári felelőséggel, úgy hogy a főnököd sincs meletted végigcsinálni egy ilyen napot, mint a mai, senkinek nem kívánom.
De most már sokkal-sokkal könyebb. Köszönöm:)



Kedves Varrogató Olvasóink! :)


Már több rendszeres olvasónk blogján láttam olyasmit, amit itt mutattunk be, és ennek őszintén örülök. :) Új szakkörös tagunk írta nemrég, hogy "titokban meg is varrta" a projektjeinket. Kérlek, benneteket, ne tartsátok titokban! :) Olyan jó látni, hogy mások is ihletet kapnak, velünk dolgoznak.  Egy-egy megjegyzéssel tudassátok velünk, ha alkottok olyasmit, ami itt tetszett meg! Ha hagytok linket, mind meg tudjuk nézni, gyönyörködhetünk, biztathatunk. Hajrá, hajrá, készüljenek az új darabok! :)
(Nem sokára jövök új projekttel.)


2010. április 29., csütörtök

Edényfogó

Nem nagy munkát csináltam csak egy edény fogót. Most ennyi telt csak tőlem .Az akasztót is majd nem kihagytam így nem ott van ahol kell .Közbe táska varrás farmerből ,már a gép alól vitte is az unokám volt még hat zsepi tartó is .(sürgősen kell mamuci:)))
Látom mindenki ügyes volt csodás szép takarók készültek.

Orbis

Sziasztok!

Nagyon örülök neki, hogy én is lehetőséget kaptam veletek "játszani"!

Egy pár szóban magamról:
2 kislányom van, 3 és 5 évesek, nagyon lelkes kézművespalánták egyelőre, remélem ez így is marad.
Tanítónő és tehetségfejlesztő végzettségem van, jelenleg napközis tanárként dolgozom egy általános iskolában, ahol szerencsére elég sok lehetőségem van a gyerekek kézügyességét, szépérzékét, saját készítésű dolgok iránti érdeklődését fejleszteni.
A varrással régóta barátkozom, de teljesen előképzettség nélkül, hobbiból és lelkesedésből. Varrtam már táskákat, tolltartókat, ágyneműket, és egyszer már babakocsi huzatot is, valamint a csajaimnak rongybabát, amolyan Waldorfos félét... több-kevesebb sikerrek.
Próbálkoztam már applikálással is... több-kevesebb sikerrel.
Mostanság kezdtem el ismerkedni a patchwork-kel is Ritafoltos Rita játékában.
Biztos nagyon sokat fogok tőletek tanulni, már nagyon várom, az eddigi projektek is nagyon tetszettek, volt, amit titokban ki is próbáltam.
Egyet megígérek: Ha valami egy kicsit csálé, pontatlan vagy egy kicsit béndzsa, az nem a lelkesedés hiánya!!!

2010. április 28., szerda

Nagyon szégyenlem magam!!!!!!

Ezt már több mint egy hónapja elkezdtem, de natúr színű vászon kerettel szerettem volna folytatni, de ez az árnyalatom nincs. A széle meg zöld lesz. Felnőtt méretűnek készül, mivel a 12 éves unokámé lesz. A két kicsinek tavaly már varrtam. Igaz a nagylánynak is varrtam már, de most a zöld korszakát éli.Amikor utoljára itthon voltak mutattam neki.
Szóval csak ezt tudom mutatni, remélem nem haragszol Rita!!  Próbálom minél hamarabb befejezni!!

Alakulóban

Ma végre hozzá tudtam fogni a blokkok összeállításához,már ideje volt,szinte elvonási tüneteket produkáltam.De ezt inkább nem részletezem!:))
Ma eddig jutottam.

2010. április 27., kedd

blokkos takaró -végeredmény






Megszületett : sajnos a fotó nem az igazi. Én kézzel tűztem le a szíveket és 1-2 négyzetet, illetve körbe egy keskeny keretet. És az összeállításnál én a következőképpen csináltam: a fedlapot a hátlappal színt színre raktam, alá pedig a vatelin került. Körbevarrtam és csak akkora helyet hagytam, ahol ki tudom fordítani. Kifordítás után rögzítettem a 3 réteget, ( én gombostűvel szoktam ) és elkezdtem a kézi tűzést.
Készítettem a takaróhoz egy fejalátétet is-párna helyett-.


Kedves szakkörös Lányok!

Szeretném az elsö Szakkörös Találkozot és közösvarrást  megszervezni, persze csak akkor ha lenne rá igény. A helyi Sváb Kisebbségi Önkormágyzat felajánlotta a közösségi házukat a találkozohoz, nem kell érte fizetni csak annyit kérnek hogy rakjunk rendet magunk után. Jo lenne ezt a remek lehetöséget kihasználni. A helyszin itt lenne Budapesten, a XII. kerületben ( a Moszkva tértöl busszal jol megközelithetö és a buszmegállotol se kell sokat gyalogolni), az idöpont junius elsö hétvégéje (szombat vagy vasárnap, lehet szavazni :-))
Azt gondoltam, hogy a vidéki Lányoknak meg lehetne szervezni hogy a budapesti szakkörösök szálláslehetöséget biztositanak nekik, hogy ne kelljen ilyesmire is pénzt kiadniuk, és nehogy a szállás hiánya miatt maradjon valaki otthon. Én leszek az elsö felajánlo, nálam két lány elfér :-)))
Ha igy meg tudnánk oldani, akkor már csak az étkezés kerülne pénzbe. Rendelhetek a szomszédos élelmiszer boltbol szendvicseket, üditöt és némi rágnivalót, az árát meg összedobjuk. De ha van valakinek jobb ötlete, szivesen fogadom! Jelentkezni lehet nálam e-mailben (irhattok ide is, csak akkor hagyjatok mailcimet is!) Ha van érdeklödés akkor szervezem tovább a programot.

2010. április 26., hétfő

Első foltmunkám...

Először foltoskodtam.Látom, hogy nagyon sok a hiba , és mégis , a végeredmény   tetszik. Csak még nem tudom ,hogy mi legyen a rendeltetése.

2010. április 25., vasárnap

Hátlapozás, tüzés és a szegöpánt készitése

Ha megvagytok az elölappal, akkor szabjátok ki a hátlapot és a bélést. Én hátlapnak flanellt vettem, az olyan finom puha, és 1 cm vastag vliest használtam.Mindkettö legyen néhány cm-vel nagyobb mint az elölap. Az elkészités menete ugyanaz mint a teritönél, csak ez egy picit nagyobb. Igy segithetsz magadon hogy ne csuszkáljon el a három réteg:
Most tüzd össze a három réteget egy csomo biztositotüvel, vagy férceld öket össze.
A tüzés következik. Én szabad gépi tüzést választottam, a sziveket tüztem körbe és varrtam rá még néhány extra szivecskét.


Ha kész a tüzés vágd le az oldalakat egyformára. A szegöpántot ugyanugy készitsd el és varrd fel mint ahogy a teritönél részletesen leirtam. Ugye nem is volt nehéz!?

Zacsitartó baba


Hát nem mondom meg mire/kire emlékeztet ez a baba??!! :o))
Anyukámnak készítettem anyák napjára, ezért enyire "szíves" és piros.
Már (az új)varrógéppel készítettem, ennyire voltam képes! :o/

Boglyas zacsitartóbaba

Hát én most úgy jártam ezzel a babával, hogy "Nagyot akar a szarka, de nem bírja a farka". Már Marikánál láttam és szerettem volna...aztán sok várakozás...és nagy nehezen belekezdtem. De akartam, de még mennyire!!!!!! Aztán meg nagyon jóra szerettem volna. És persze ennek az lett a következmény, hogy túl bonyolítottam...gondolom én...mert én szerettem volna neki tépőzárat a hátára, meg csipkét....aztán meg csak bontottam, szabtam-varrtam-vágtam-férceltem-bontottam és bontottam...., mert semmit nem varrtam jól össze rajta.:-(( Aztán vagy két hétig hánykolódott a lakásban, mikor is végül tegnap este befejeztem. Nem csak azért nem fejeztem be, mert nem volt kedvem, hanem minden más is közbejött...de elég nyögve nyelősre sikeredett!
Na és akkor ime.

Ja, de amúgy tépőzáras lett végül a hátán!!!:-))))
És most aztán foghatok ( foghatnék ) hozzá a blokkokhoz. ( nem tudom mi lesz, mert történt valami:-(((...és lehet lemaradok..megint..)
Ui.: A haja direkt lett kék...már amikor megvettem az anyagot a hajszinhez választottam.:-))) A nagylányom volt kék hajú királylány a Süsüből...és már az akkori SK "parókáján" nagyon tetszett a boglyas fonal.

Gyerektakaró

A takaró kész mérete kb 130x90 cm. Ez a nagyság ugy 7-8 éves korig biztos hogy megfelel egy átlagos gyereknek. (a mi Babócánk most 5 és fél éves, még mindig ugy bele tud gubódzani a takarójába mint egy kis selyemhernyó) A mi blokkjainkbó a következö képpen épül fel a takaró: 7 blokk a szélesssége és 11 blokk a hosszusága, tehét össesen 77 blokkot kell varrni. A blokkokat soronként összevarrjuk, majd a kész sorokat is egymáshoz varrjuk.















Ezután én három különbözö szinü és eltérö szélességü csikokkal kereteztem be, de ez nem kötelezö, lehet vele variálni, ahogy Nektek tetszik.
Nálam az elsö keret 6,5 cm széles (varrásráhagyás bele van számolva)
a második keret 4,5 cm széles
a harmadik, külsö keret 6,5 cm széles.
  










Most lehet az aplikáciot rátenni amennyiben szeretnétek. Ha vékony anyagot használtatok a blokkokhoz, akkor tegyetek himzövlies-t az aplikácio helye alá. Lehet kapni kitéphetö vagy vizre eltünö himzövliest, én a kitépöset szeretem, a vizben oldodo gusztustalan nyálkát hagy maga után.....brrrrr
Igy néz ki a bal oldala ha kész az aplikácio, most már csak a felesleges vliest kell kitépni, és kész :-)))
 Este jövök a hátlapozással és szegöpántozással!                                                                                                                   

2010. április 24., szombat

blokkos takaró











































Így néz ki a fedlap. A szívek pelenkaöltéssel körbevarrva. Holnap össze is állítom és jöhet hozzá a fejalátét....

Cinella terítője

Sziasztok!

A legújabb projekt keretében én egy terítőt dobtam össze. Sajnos nem sok időm van, mert számvitel tételeket magolok. Viszont muszáj volt egy kicsit pihennem kikapcsolódni. Mi más is lehetne jobb, mint egy kis alkotás.
A varrást még gyakorolnom kell, ez nem vitás. Valahogy már a négyzetek szabásánál is problémáim adódtak. Azt hiszem nem sikerült egyformára vagdosnom őket. Van erre valamilyen trükk? A hajtásvonal eltűntesésében is segíthetnétek. Hiába vasaltam ki, mielőtt szabtam volna, mikor az összevarrt széleket vasaltam, azok a fránya makacs vonalak ott maradtak. :-(
A ferdepántos szegéssel még nem mertem próbálkozni, ezért került a terítő szélére ez a kis csipkedísz.

Cinella

2010. április 23., péntek

tarka takaró



Amikor Rita a foltvarrásos előkészületeknél szólt, hogy majd mindenféle maradék anyagunkat fel tudjuk használni, akkor én körülnéztem az anyagaim között, s tényleg a legkülönfélébbeket találtam. Kivágtam belőlük egy-egy négyzetet, majd elkezdtem egymás mellé rendezgetni. Semmi alapelv nem volt, csak arra figyeltem, hogy lehetőleg világosabb kerüljön egy sötét mellé. Így néztek ki varrás előtt.
Ezután, hogy ne legyen az egész elviselhetetlenül nagy kavalkád, csak kellemesen színes, a sok foltot "tompítottam egy kis fehérrel. Végül kész lett a babatakaró. Még a szobámban pihen, s várja új gazdáját, aki nem is sejti, hogy ez az övé lesz:))

blokkos takaró







Engem a rózsaszín szívecskés babatakaród ( az anyagválasztásnál tetted fel a képet róla) ichletett meg. Hasonlóan kezdtem, mint a heti projektet, de azért egy kicsit mégis más lett. A kolléganőm ma adott életet egy kislánynak. 3 kg és Enikőnek hívják. Neki szánom ezt a takarót.
Jelenleg itt tartok:
( most jön a szívek applikálása.)

2010. április 22., csütörtök

Blokkjaim

Elkészültek az én blokkjaim is.Egy fiúcska takarót szeretnék belőle és mivel nem olvastam el figyelmesen Rita üzenetét,ezért 15 darabot csináltam mindegyikből.Nem baj mert ha sok,akkor"majd jó lesz még valamire",ha kevés akkor meg pótolom.:DDD Nagyon gondolkodom ,hogy valamilyen vidám színt kellene csíkokban még belecsempésznem.Sajnos csak most vettem észre,hogy kék anyagokból,nem vagyok eleresztve! Én így vasaltam le,de lehet hogy bekellett volna csípnem az anyagot hogy átfordulhasson a másik oldalra?

2010. április 21., szerda

Segítség

Na most aztán segítséget kell kérnem és ugyan kitől,ha nem tőletek? :))
A blokkokból egy kistakarót szeretnék varrni eddig nincs is gond,de megtudnátok mondani nekem hogy az óvodákban,bölcsödékben mekkora méretűt használnak? Sajnos az én gyerekeim a múlt században voltak óvodások és már nem emlékszem rá!!!:DDD

Maminka

Kedves Lányok!

Nagy megtiszteltetés ért .Rita jelzett, hogy lett egy üresedés a varrószakkörben és ha gondolom, beállhatok közétek.Hát ennél nagyobb öröm nem is érhetett volna!!
Köszönöm ezt a lehetőséget, igyekszem méltó lenni a feladathoz:)

MAGAMRÓLnéhány szóban:

3 gyermek édesanyja vagyok: 2 nagy lányom van :16-17 évesek, és egy kisfiam, Ő 7 éves. És van egy szerető férjem. Évek óta érdekel a foltvarrás.Úgy érzem ez az a terület, amely a leginkább kikapcsol miközben mások igényeinek is eleget tudok tenni.Hogy minél jobban elsajátítsam a különböző technikákat, tanfolyamokat végeztem, illetve rengeteg könyvet vásároltam és tanultam meg a "szakma" minden csínját-binját. Korábban tagja voltam a "Magyar Foltvarró Céh Egyesületé"-nek is. Időnként megjelenek kézműves vásárokon. (2004-ben elnyertem a dunaújvárosi Őszi Expo fődíját és a "legszebb stand" címet ) Nagyon érdekel a népmesei motívumok, a mesei elemek . Minél több mesét szeretnék textilre vinni, ezáltal gazdagítani a legkisebbek élményvilágát, fejleszteni kreativitásukat, elvinni őket a mese csodálatos birodalmába. Van még mit tanulnom és ezért csodálatos egy ilyen közösség tagjának lenni, mint a Tiétek! (blogom: www.julcsi-maminka.blogspot.com )
Szívesen látok a blogomon minden érdeklődőt és abiben tudok szívesen segítek.

2010. április 20., kedd

Ha van már nyolc blokkod...

....akkor ideje eldönteni, mi készüljön belölük. Részletes fotokkal most egy teritö készitését fogom bemutatni, de készülhet még babaágynemü (párna:2 blokk, takaró 6 blokk) vagy két lábosfogo (4-4 blokk). Rakjátok ki az asztalon, milyen sorrendben szeretnétek összevarrni a blokkokat, lehet vele játszani, cserélgetni. A teritöt egy kicsit eltérö modon készitettem mint a babaágynemüt: mig az ágynemünél direkt összevarrtam a négyzeteket, addig a teritönél egy egy 4,5 cm széles csikot varrtam közéjük.


A négyzetek összevarrása és egy alapos vasalás után következik a bélelés és a hátlapozás. Ehhez szükséged lesz vliesre és anyagra a hátlaphoz. Mindkettö legyen valamivel nagyobb mint a foltmunkád.
Gombostüzd össze a 3 réteget középröl kiindulva. Én celluxal a vágólapra szoktam ragasztani a hátlap 4 sarkát, igy biztos nem csuszik el és nem is ráncolodik. Ha nincs laposfejü, hosszu és vékony gombostüd akkor a legjobb ha összeférceled a rétegeket.

Most következik a tüzés. Nagyon sokféle képpen lehet csinálni: a varrások mentén, a varrásokon, mintákat, kacskaringokat, virágokat tüzhetünk. A tüzésnek két funkcioja van : az egyik a 3 réteg összefogása, a bélés csuszkálásának megakadályozása, a másik a diszitö funkcio. Mindenkinek az izlésére bizom, hogy késziti el.
Ha kész vagy, vágd le az oldalakat egyenesre ugy, hogy a 3 réteg ugyan akkora legyen.

Ezután elkészitjük a szegöpántot.

Ehhez egy 6 cm széles csikra van szükséged, kb 10 cm-vel legyen hosszabb mint a munkadarab kerülete. Szükség esetén két csikot össze lehet varrni, igy:
A szegöpántot hosszában hajtsd ketté és vasald jol le:
Az egyik oldal közepétöl kezdve tüzd a pántot a munkadarab szélére, igy:
A következöskiccen a sarkok elkészitését láthatod lépésröl lépésre:


ugyanez fényképeken:
0,75 cm-vel a saroktol hagyom abba a varrást, elvágom a cérnát.
a pántot felhajtom
aztán pedig lehajtom és igy varrok tovább.
Ezt a müveletet ismételd meg minden saroknál. Ha mind a négy oldalra rávarrtad a pántot ugy fejezd be a varrást hogy a pánt elejét néhány cm-vel átfedje a vége:
Mostmár nemsokára készen vagyunk :-)) A szegöpántot láthatatlan kézi öltéssel rögzitjük a munkadarab hátoldalán:
(itt nálam még csak le van tüzve, varrni majd most fogom :-)))))
Jó munkát kivánok, ha kérdésetek van, nagyon szivesen válaszolok!!!!!

Ps.: Többen is irtátok nekem, hogy szorakoztatonak találjátok a blokkok készitését. Nektek van egy jo hirem :-)): lehet továbbra is gyártani a blokkokat, nemsokára varrunk belöle egy gyerektakarót. A négyszögeken kivül szükség lesz vliesre és anyagra a hátlaphoz  (mindkettö kb. 100x150 cm) Lehet flanel vagy polár anyag is, hogy jó puha, bujos takaró legyen :-))). A legutóbbi takarómat flanel anyaggal készitettem, aki szeretné, megnézheti a blogomon. Sophia unokám takarójának a hátlapja egy rózsaszinü polár takaró, amit az Ikeában vettem pár Euroért.