Ez a blog mindenkié, aki szeretne velünk közös projekteken dolgozva beszélgetni, jokat vihogni és esetleg együtt szomorkodni, ha a sors ugy hozza.

2010. március 2., kedd

Táskám Kalapos Zsuzsival

Végre magamnak varrhattam!
Befejeztem jó néhány dolgot amik már nyomasztottak és így neki állhattam a táskának.

Már Abile kézi applikációját olvasva elhatároztam, hogy varrok egy "Kalapos Zsuzsit"!
Soha nem készítettem még, így kutakodással kezdtem és nagyon sokféle mintát találtam.
Közben a történetével is ismerkedtem, (nagyon jó kis összefoglalót olvashattok Maminkánál)!
A kézi applikálás is új volt számomra, de a leírás sokat segített.
De nem is én lennék, ha nem nehezítettem volna meg magamnak a dolgot!
Varrtatok már "láthatatlan" cérnával? Én kipróbáltam! Csak erős idegzetűeknek ajánlom! Egy nagyon vékony damil szerű cérnát képzeljetek el, amit még a tűbe befűzni is komoly kihívást jelentet nemhogy varrni vele! De ha egyszer a fejembe veszek valamit…
Ilyen lett: (esti kép)


Ezután jöttek a bénázásaim:
Mit nekem jó tanács, csak azért is nyúlós anyagot választottam a táskához! Az applikációt külső zsebként képzeltem el, de bekellett látnom nem lesz olyan a végeredmény, amit bevállalnék.
Így nézett ki, okulásként mutatom: (ezek már valós színek)

Ráncos volt minden irányból, lehetetlen volt pontosan illeszteni.

Félre tettem és aludtam rá egyet.
Jött is a megvilágosodás reggelre, szépen le vettem Zsuzsit a nyúlós anyagról és kerestem egy kedves karton anyagot ami már nem rakoncátlankodott. Csak elértem, hogy külső zseb legyen belőle!
Íme:



Persze a béléssel, belső zsebbel és a mágnes zárral is volt afférom, de sok- sok bontással és újra varrással felülkerekedtem a problémákon.
Így végre nekem is van olyan táskám amivel parádézhatok!
Lányok, nagyon köszönöm a remek leírásokat!

Györgyi

14 megjegyzés:

batorba írta...

Kedves Györgyi!
A remek táska mellé, remek humor párosul. Élvezettel olvastam a "beszámolódat". Azt hiszem addig nincs elveszve semmi, amíg az ember saját maga is tud nevetni a saját maga által okozott galibákon.
Gratulálok!!:-)))

bemka írta...

Jó lett, tanulhatok tőled is....szerencsére sokan vagytok:))

Kriszti írta...

Nagyon szép lett!

Hétvégén én is kersgéltem a neten minták után. Régi álmom a Kalapos Zsuzsi, de megelőztél. :(

Ledorka írta...

Fantasztikusan szép lett! :)) Gratulálok hozzá!

Aranka írta...

Nagyon aranyos lett virágos alapon Zsuzsival.

Névtelen írta...

Nagyon szép!Ilyen táskát én is szívesen hordanék!:)

Györgyi írta...

Lányok,köszönöm, nagyon jó olvasni a véleményeteket!
Batorba :))
Bemka-én a hibáimból tanulom a legtöbbet! :)
Kriszti-hajrá, szívesen elküldöm amiket találtam ha érdekel!
Ancsa-már fel is avattam :)

Jutus írta...

Gratulálok,nagyon szép lett a táskád,már én is szemezgettem Zsuzsival!!!:)) Nekem is volt gondom az anyaggal,mert persze hogy selyemre applikátam,de egyoldalt ragasztós merevítőt használtam és ez megoldott minden gondom!:)

Kata írta...

Ez a táska meseszép lett!!! Gratulálok! :)

Névtelen írta...

Nagyon szép és nagyon bonyolult! :D

Ildi írta...

Csodaszép! Gratulálok! Én nem mernék nekikezdeni, bár nagyon tetszik ez a Zsuzsika!:)))

Rika írta...

Györgyi! Érdemes volt birkózni a tatyóval, nagyon klassz lett!

Kékbálna írta...

Csudaszép, gratulálok az applikációhoz.

Abile írta...

Nagyon ügyes vagy!! Gratulálok az applikációdhoz! Szuper jó lett!