Sikerült nekem is tegnap befejeznem az első fázist,csak erőm nem maradt fotózni a gyerekektől.
Íme ilyen lett:Ide felteszem amit a 11 éves lányom készített,aki balkezes és ráadásul most fogott először tűt és cérnát a kezében.Ebből a végén zsepitartó lesz,de addig még sok kockát kell varrnia :)
Íme:
2011. június 29., szerda
2011. június 28., kedd
2011. június 24., péntek
Kézzel varrunk :-)))
Kedves Lányok!
Gyülekezünk a google csoportunkban is. Sokat gondolkoztam, hogy oldjam meg a hozzáférést, mert egyrészt nem akarok senkit se kirekeszteni, de azért ellenőrizni szeretném, kinek a kezébe kerülnek a mintáim. Jártam már úgy, hogy valaki elkért egy általam készített szabásmintát és azt nemsokára egy ismert webshop-ban láttam viszont. Tehát a következőt találtam ki: a csoportban bárki hozzászólhat a beszélgetéshez, kérhet segítséget, viszont az általam kitalált mintákat csak a tagok kapják meg. A blogos szakkörben soha nem ért rossz tapasztalat, remélem ez nem fog változni. Elkészült a törpés textilkép első munkafázisának leírása is ( és mint mindig, most is nehezebb volt és tovább tartott leírni mint megvarrni).
A hétvégén még lesz időtök hozzáférést kérni, aztán hétfőn szétküldöm a leírás első részét. (összesen négy részből áll majd).

2011. június 23., csütörtök
Ballagásra szeretettel..
Idén 2 ballagásra is hivatalosak voltunk... Én nem vagyok híve a vágott virágnak... egyrészt, mert gyorsan elhervad és csak a fotó + a szalag marad meg belőle emlékként, másrészt meg cipelni kell... Így hát az az ötletünk támadt, hogy legyen valami jófej plüss, legyen rajta ballagásodra szeretettel vagy valami hasonló szalag, de ne kelljen cipelni...
2 egérre esett a választásom... A szürke egér költözött el előbb tőlünk, ekkor még elég szegényes ötlettől vezérelve, kapta meg a sárga szalagot, hogy tarisznyaként lehessen vállon át viselni.
A barna egérke is utolsó pillanatban kapta meg végleges kinézetét, kapott egy farmer kezeslábast, rávarrtam farmerből készült pántot, így Ő lett a tarisznya-egér. :)
Íme az egerek :)

Bugyi neszi :)
Sziasztok!
Ez az idő is eljött, hogy végre megvarrtam életem első bugyi neszijét. :)
Rita köszönöm, hogy elküldted a leírást!! :)
A képeket mobillal készítettem, meg is látszik... amint tudok rendes masinálval fotózni, cserélem őket. :)
A cipzár bevarrását még gyakorolnom kell, leginkább a végekkel voltam bajban.
Középen az a narancssárga izé egy szív lenne... varrógéppel próbáltam "hímezni".. A cipp alatt pedig díszítő öltés megy végig, virág motívumokkal..

2011. június 21., kedd
Varrjunk kézzel 2. !!!
Az egyszerűbb kommunikáció érdekében alapítottam egy google-csoportot a szakkörnek. Innen egyszerűbben tudok a nektek emailt küldeni, és a tagok beszélgethetnek is egymással. Így áttekinthetőbb egy diskurzus, egy kérdésre adott válasz stb. A hozzáférést kérni kell, aki szeretne belépni legyen szíves egy emailt küldeni nekem (Rita)
A csoportnak kellene egy fotó a neve mellé, amolyan logó vagy "védjegy". Szeretném, ha valamelyikőtök munkája kerülne oda, várom a javaslatokat!!!!!
Ha összeállt a csoport el is indítom a kézzel varrós projektet, megkapjátok az első sablonokat és a leírást az első munkafázisról.

Varrjunk kézzel????
Elromlott a varrógépem, szervizbe kellett vinni :-( Mit tesz az ember lánya aki varrásfüggő varrógép nélkül? Nyilván kitaláltátok: kézzel varr. Találtam egy nagyon klassz kis mintát amit angol papírtechnikával kell készíteni. Megcsináltam a sablonokat és elkezdtem az anyagot a sablonokra fércelni, amikor eszembe jutott, talán van valaki köztetek, aki szívesen varrna velem. Nyár van, megyünk strandra, nyaralni, kirándulni...... mivel ehhez a technikához a sablonokon kívül csak tű meg cérna kell, könnyen elvihetitek magatokkal bárhová és öltögethettek a vízparton, nyaralás alatt esős napokon vagy csak egyszerűen otthon a kertben vagy a balkonon.
Így néz ki hátlapozás előtt. Ha kedvetek lenne megvarrni akkor fotózom a munkafázisokat és megírom hozzá az elkészítés menetét lépésről-lépésre. Nos? Kinek van kedve belevágni? :-))))

2011. május 29., vasárnap
Közkívánatra !!!
Most szkennelem a szabásmintákat és a leírást a kalapokhoz, aki kéri hagyjon itt legyen szíves egy megjegyzést, küldöm mailben. Hogy a kisfiús anyukák se maradjanak feladat nélkül, nekik egy halásznadrág szabásmintát ajánlanék fel :-) Kérek szépen egy megjegyzést és máris megy a mail szabásmintával és leírással. Megjegyzem a halászgatyót nyugodtan viselhetik kislányok is, Sophiának varrtam nem is egyet. A szabásminták 122-128 -a méretűek, 6-7 éves gyerekekre valók. Jó munkát kívánok mindenkinek!
2011. május 27., péntek
Kalap
Sziasztok!
Ki tudna engem segíteni valaki kislány kalap szabásmintával? Nem találok a boltokban olyat a csajoknak, ami tetszene, de valahogy szabásmintát sem megfelelőt. Meg már úgyis régen varrtam, szegény varrógépem biztosan szomorú :)
Előre is köszönöm, szép napot mindenkinek!

2011. április 30., szombat
Nyuszik
Közben a család gyarapodott még két nyuszis szívvel. A Panna is kedvet kapott hozzá. És ez volt az első varrógépes varrása :)
2011. április 22., péntek
Újra hasznosítás
Rita által készített szíves nyuszi mintáját felhasználva készítettem ezeket az ajtó díszeket rossz DVD és CD lemezekre.Nekem nagyon tetszik és a megajándékozottak is örültek nekik nagyon!!!
Ezekkel kívánok nektek nagyon boldog húsvéti ünnepeket!!!

Nyuszi és kisegér
Jöttem én is a tavaszi projekttel. A nyuszis szív tényleg nagyon gyorsan elkészül, s a Panna teljesen oda van tőle.
2011. április 7., csütörtök
2011. április 5., kedd
Tavaszi varrás
Ide linkelem a tavaly ilyenkori projekteket azoknak akik később kapcsolódtak be a közös munkába.
Itt ajtókosztorút és tojásokat készítettünk:
http://varroszakkorritaval.blogspot.com/2010/03/jon-tavasz.html
Itt pedig Dorka Nyuszis táskájának lépésről-lépésre leírását találjátok meg:

2011. április 4., hétfő
Nyuszó
Hát akkor éledjünk! Amúgyis régen szemeztem ezzel a mintával, így legalább most el is készítettem. Nekem ezért volt jó a szakkör, mert így nagyrészt el is készítem a dolgokat. Nem beszélve arról a csomó mindenről, amit tanultunk. Köszi Rita!
2011. április 3., vasárnap
Leheljünk egy kis életet ...............
....... szakkörös blogunkba!
Ma csak egy apróságot hoztam Nektek, hamar kész viszont dekoratív, feldobhatod vele a húsvéti zöld gallyakat, barkát stb:
A sablon alapján szabj ki 2 db szívecskét és egy nyuszit.
Először a nyuszit aplikáld a tanult módon az egyik szívecske színoldalára. Aztán színt színre fektetve varrd össze két szívet egy kifordító nyílást hagyva. Mielőtt összevarrod két réteg közé csúsztasd be a felakasztáshoz szánt szalagot, rafiát, madzagot. Kifordítani, kitömni, esetleg egy kis szalagot a nyuszkó nyakába és kész!!!!!!
Sablonok:
Most éppen egy kislányoknak való táskával küzdök, soha életemben nem bontottam még ennyit egy darabon...... Tildás anyagok maradékából készítettem, és a fenti nyuszkó díszíti a fedelét. Ha kész szívesen megosztom veletek a varrás mikéntjét és a szabásmintát. Kedves ajándék lehet húsvétra.

Macis párnahuzat

Holnap babalátogatóba megyek és ezt a párnahuzatot készítettem a picilánynak.
Hát, vannak hibái :(((
Ideje lesz már beszereznem egy vágólapot, körkést és vonalzót. Azzal biztosan könnyebb az élet - legalábbis az egyenesen vágás tuti!
A végeredménnyel amúgy elégedett vagyok, kicsit szomorú azért vagyok, mert ebből a macis anyagból már csak kis cafatok maradtak:(((
2011. április 2., szombat
Tilda nyuszi 2.
Legalábbis nekem a második nyuszim :)
Már nagyon régen írtam erre a blogra, de mivel most olyat készítettem amit itt tanultam, gondoltam megosztom veletek.Szinte minden varrós dolgot innen tanultam, amit rendszeresen alkalmazok is ( cippzár bevarrás neszibe, táska varrás, bugyineszi stb. ), de nyuszit azóta sem csináltam :)

Nem sokban különbözik az első nyuszimtól, talán annyiban, hogy nem lett olyan duci:D A legelsőt úgy megtömtem, hogy úgy nézett ki mint egy jóllakott napközis :)))
Ajándék lesz egy kisbabának, akit hétfőn már végre láthatok!
Más is készül neki, ha holnap időben elkészülök vele, akkor azt is megmutatom!
Szép hétvégét, jó varrogatást kívánok Nektek!
Hencsilli

2011. február 20., vasárnap
Segítséget kérek
Sziasztok!Szeretnék segítséget kérni.Amikor indult ez a blog, a bemutatkozóknál valaki feltett egy sakk tábla mintás takarót részletesen.Végig néztem az egész blogot,de nem találom,talán csak link volt fetéve ,de már nem emlékszem pontosan.Segítenétek nekem hogy hol találhatom meg?Az unokaöcsémnek szeretném megvarrni.Már rég gondolkodom rajta,de csak most szántam el magam és PERSZE hogy sehol sem találom.Talán ti emlékeztek rá!!!:DDD
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)