Ez a blog mindenkié, aki szeretne velünk közös projekteken dolgozva beszélgetni, jokat vihogni és esetleg együtt szomorkodni, ha a sors ugy hozza.

2010. február 18., csütörtök

Applikálás - ahogy én csinálom :)

Megcsináltam a táskát, amit majd lépésenként bemutatok. Rátétes nyuszi került az elejére, hogy hangolódjunk picit a húsvétra. :) Fotóztam az applikálás lépéseit is, azt közzé is teszem már most, hátha hasznát veszitek a bugyivarrás során is.

Előtte szabadkoznék is kicsit. Egyrészt, mert én nem vagyok profi, nem tanultam varrni. Amit tudok, azt a gyakorlat hozta, kikísérleteztem magamnak. Másrészt, mert egy 21 éves Naumann varrógéppel dolgozom, ami a mamámé volt. :) Na, szóval, nincs semmi a "varrósok körében elvárt" eszközöm, se szuper gép, se vágólap, se hasonló. Ebédlőasztalon készült képeket kaptok! :)
Harmadrészt, mert aprólékos, szájbarágós lesz, de azt szeretném, ha az egész kezdők is követni tudnák.

Rita kérte, hogy írjak a beszerzési forrásokról is. Sajnos, erre nem én vagyok a megfelelő ember, mert én is küzdök folyton. Pécsett szoktam vásárolni (ahogy sokan mások a csoportból :) ), de még sehol se találtam vliesofix-et, vagyis kétoldalon ragasztós közbélést. A legtöbb helyen nem is hallottak róla. Épp ezért én a sima, hagyományos vetexet használom. Ezt méteráru boltokban, vagy rövidáru-kellékesnél tudtok venni. Fém szereléket (pécsieknek mondom) a Zsolnay-szobor alatti Bőrboltban szoktam vásárolni. Ragasztós vatelinről meg most hallottam először... :) Na, az sincs Pécsett, az tuti.
Ha valaki tudja, hol kaphatok a környéken vliesofix-et, kérem, ossza meg velem! :) Webáruházból rendelhetnék, persze, de eddig nem tettem meg a magas postaköltség miatt, meg annyira nem is volt fontos...

Applikáljunk! :)
Ezt a mintát rajzoltam. Használjátok nyugodtan, ha tetszik, vagy rajzoljatok magatoknak másikat!


A mintát szétvágtam, a szívet kiegészítve vágtam ki a lap másik részéből, így nézet ki:


Két fajta anyagot használtam, egy fehér vásznat és egy mintásat. Mindkettőnek a hátoldalára felvasalható közbélés került. Sőt, a táska elejét is megerősítettem vele ott, ahová a mintát szántam.
 Arccal lefelé ráfektettem a papírdarabokat a közbéléses anyagokra, és átrajzoltam.


A nyuszi nyaka alatt szaggatott vonallal jelöltem, ahol ráhagyással vágtam, egyébként a vonal mentén. A ráhagyás azért kell, hogy a szív alá tudjam csúsztatni, fedésben legyenek majd. Kihímeztem a szemeit, orrát.
 Kivágtam a szívet is. Itt tartunk:


 Így fog kinézni:


A fej kerül "legalulra", vagyis a szív rálóg majd kicsit, ezért a fejet kell felvarrni először.

Mint említettem, mezei gépem van, semmi különleges öltés nincs rajta, tehát sűrű cikcakkal farrom fel a mintát:


Ráraktam a szívet, pici fedéssel:



A mancsokat, tappancsokat is:

 
Ezeket is letűztem, majd  ráhímeztem még a talpakra, mancsokra, az ujjakat. Utólag vettem észre, hogy az állát nem hímeztem ki, de már így marad. :)


Ez egy fajta technika. Van, aki behajtja az anyag szélét, van, aki szembefordítja a mintát és a felvasalható közbélést, stirceli, majd kifordítja, ás úgy vasalja az anyagra, aztán varrja. Kíváncsi vagyok, más mit mutat majd. :)




18 megjegyzés:

Rita írta...

Nagyon szépen köszönjük hogy megosztottad velünk a tudományod. èn ugyan igy csinálom, csak a közbélés helyett az aplikálando anyagra vlisofix-et vasalok, ami mindkét oldalán "ragacsos", igy aplizás elött felvasalhato hordozo anyagra. Magát az anyagot (ha szükséges) himzövlies-el erösitem a bal oldalán (ebböl van rávasalhato, meg nem rávasalhato, vizzel eltávolithato, kitéphetö)

Jutus írta...

Nagyon jó a leírásod!!!
Amit csináltam pár dolgot,én is így készítettem,de nekem nem varr ilyen szép egyenletesen a gépem.Vagy hézagosan cakkoz,vagy egy helyben.Ez az egyik gondom,a másik pedig az hogy a szűk hajlatokban nem tudom szépen megfordítani a mintát.Vagy össze húzza,hiába igazítom,vagy pedig szintén egy helyben cakkoz. Van ezekre valami trükköd,vagy csak én bénáskodom?

Névtelen írta...

Köszönöm szépen hogy ezt leírtad!:)

Rita írta...

Szerintem ez gykorlat kérdése, az elsö apli probálkozásaimat és sem mutattam meg senkinek :-)))Bár azt nem értem miért nem tudsz a gépen sürü cikk-cakk-ot beállitani?????? Lehet hogy az anyagtovábbitod nem ugy dolgozik ahogy kéne? lehet, hogy egy alapos tisztitás segitene!!!!

Rita írta...

én egy webáruházat ismerek magyarországon ahonnan már rendeltem: http://www.passzio-merida.hu/ nem a legolcsobb, de sok mindent lehet náluk kapni, amit máshol még nem láttam, és a lányok nagyon segitökészek.
Budapestieknek: a hunyadi utcában van egy patchwork-os bolt(Cserhegyi és Társa Kft, Bp. 1191 Hunyadi u 40. Tel: 2829-798, 06-30-405-464 H-P: 9-17-ig) Vigyázni! Ez egy sarki épület és az Ady Endre út felől is van egy méterárú. Na, az a bolt nem ez a bolt! Választék: Német(1090,-/m, japán pw. anyagok 1350,-/m, és minden egyéb méteráruk. Állítólag tavasszal érkezni fog amerikai anyaguk is. A fiúk nagyon segítőkészek, türelmesek. Készülget a weblapjuk: www.foltvarras.eu
Mesebolt az üllöi uton, nekik is nyugati szinvonalu választékuk van.
Reviczky udvarban lévő lakástextil bolt (1181 Reviczky Gyula u 9-11 H-Cs: 8-16, P:8-15 Tel:297-3748) Itt a flízeket, táska merevítő béléseket (200,-/m) és tömő anyagokat érdemes venni.
Sajnos a vidéki lányoknak semmit ne tudok ajánlani, abszolut nem ismerem ki magam budapesten kivül :-((( Hiába, 15 éve csak látogatoba voltam otthon.......

Ledorka írta...

Nagyon szívesen. :)
Jutus, sarkoknál, ívnél vigyázz arra, hogy a mintán kívül maradjon leszúrva a tű, amikor fel kell emelned a talpat. Nálam is nagyon "be kell lőni" hová állítom a sűrűséget, mert ha túl sűrű, akkor egy helyben varr. Tényleg gyakorlat kérdése. :)
A továbbítót én ecsettel szoktam tisztítani, hogy az ne akadjon.

Kata írta...

Nagyon köszönöm a leírást :)

Timi írta...

Nálunk Vásárhelyen, nadrágszár felhajtásához (is) használható vliesofix-et lehet kapni, pici, előre kimért tekercsben. Sajnos hagyományosan méterárú boltban még én sem találkoztam vele. A vliesofix csíkot, a varrógép szervizben vettem .

Jutus írta...

A gépem tökéletesen ki van takarítva 2hetente,úgyhogy ezzel biztos nincs gond.Lehet hogy meg kellene nézetnem szakemberrel,de akkor sosem kapom vissza.:(
Azt hiszem Lidércke nagyon sokat kell még nekem gyakorolnom hogy igazán szép legyen,de rajta vagyok!:DD
Nagyon köszönöm a segítségeteket!!!!!

Edina írta...

Az applikálást én is vliesofix segítségével végzem. Igaz nem tudom van-e köztünk még Kom-Eszt. megyei, de beszerzési helynek ajánlom Tatabányán a Foltvilágot, Siposné Cseh Margitka üzletét, ahol szinte minden megtalálható a foltvarráshoz. Cím: Tatabánya, Kossuth L út. 83-85. Hozzáteszem, én nála tanultam és tanulok foltvarrni, nagyon aranyos, kedves, bármiben segít, ha tud.

Lana írta...

Nagyon édes ez a minta. A neszesszerek után rögtön bele is vágok. Egyébként nem akarlak Jutus elszomorítani, az én Singer gépem sem tudja a sűrű cikk-cakk öltést és már szerelő is látta. Így ezért gomblyukazni sem tud szépen... Nem tud rá mondani semmit sem a szerelő. Most vettem egy olcsó gépet a Lidl-ben, az még tökéletesen varr. :)

Abile írta...

Lidércke!
Nagyon köszönjük a részletes leírást! Úgy emlékszem, hogy valaki a Varróscsoportunkban mondta, hogy a Ferencesek utcájában a Lana-tex-ben van vliesofix. Még nem néztem meg, mert eddig el voltam nélküle is :o)
Jutus!
Amit még esetleg kipróbálhatnál, hogy cakkozás előtt rendes öltéssel szépen körbevarrni a mintát, annyira a szélén, hogy majd a cakkozás alá kerüljön, és csak aztán cakkossal. Így kevésbé csúszkál el és hullámosodik meg a széle.

gromine írta...

Lidércke!
Köszönjük a klassz leírást és a képeket is hozzá..

Ledorka írta...

Mindenkinek szívesen. :) Szerintem, tudtok szebbet is rajzolni, tőlem most ennyire futotta...

Timi, olyan csíkot én is vettem már, csak tudnám, hol van?! :D
Abile, arra ritkán járok, de majd megnézem. Köszönöm a tippet! :)
Jutus, esetleg próbáld meg a stirceléses applikálást! A mintát, és a közbélést összevarrod, úgy, hogy a színére fekteted a ragasztós részt, aztán egy résen át kifordítod, majd felvasalod. Utána elég simán letűzni, vagy kézzel felöltögetni.

Névtelen írta...

Edina ,én tatai vagyok!:)Köszi a címet!Felírtam!
Rita,köszi Neked is a címeket!:)

Rika írta...

Lidércke!
Köszönöm a leírást. Úgy gondolom, hogy menni fog, de majd kiderül a gyakorlatban mit tudok produkálni.

Ildi írta...

Dorka, nagyon köszönöm a részletes leírást, még én is megértettem!:))) Nagy szó!!! Én is Pécsett vásárolok, de nem találtam még két oldalon ragasztós közbélést! A Bőrbolt a legtutibb, "egyebekre"!
Annyira tetszik a nyuszid, hogy szeretném megkérdezni, hogy esetleg Tiffany-technikával is megcsinálhatnám? Üvegből persze...:)Vagy "védett" nyúlról van szó? Mert akkor bocsánat a tolakodásért! Természetesen, lemondok róla.

Ledorka írta...

Ildi, én kérlek, hogy csináld meg, ha tetszik! :)) Ezer örömmel megnézném.