Ez a blog mindenkié, aki szeretne velünk közös projekteken dolgozva beszélgetni, jokat vihogni és esetleg együtt szomorkodni, ha a sors ugy hozza.

2010. február 15., hétfő

Bugyineszi

Még mielött elkezdenék "bugyizni" még "mackozok" egy kicsit :-))) Tudom, hogy már emlitettem, de nem tudom elégszer elismételni: nagy örömöt szereztetek a lelkesedésetekkel, ahogy a kis mackokat elkészitettétek. Valoban igényesen elkészitett egyedi darabok születtek, látszik mindegyiken hogy készitöje gondosan és szivesen dolgozott rajta. Külön örülök, hogy a kezdö és kézzel varro csoporttársaink is örömüket lelték a varrásban és senkinek nem ment el a kedve a további közös munkátol, söt ahogy a saját blogomra ma feltöltött bugyineszikre adott kommenteket olvasom inkább nött a lelkesedés és örömmel várjátok a következö, már bonyolultabb kihivást. Akkor most el is érkeztem a következö projektünkhöz. Mackoügyben még annyit, hogy a projekt még nincs lezárva, elfelejtve, többen jelezték hogy ezen a héten fogják elkésziteni a macijukat, ezeket természetesen nagy szeretettel várjuk mi is és a már elkészült mackohaverok is! Ha az összes maci megérkezett a blogunkra, Lidércke készit nekünk egy fotokollázst ahol az összes maci egy képen lesz láthato. Elöre is köszönjük, Dorka! Itt szeretném még megjegyezni, hogy Lidércke-Dorka nagyon sokat segitett és segit (remélem továbbra is) a varroszakkör szervezésében és a blog vezetésében, ezért a nekem cimzett köszöneteknek legalább a fele öt illetik!!!!!

Akkor most áttérek a bugyira :-))) Nem hittem volna, hogy ekkora sikere lesz az aplikácionak ( a másikat csak itt fogom megmutatni, mert a Playboy nyuszit a copyright miatt nem lenne szabad készitenem, mutogatnom és eladnom, a németek ezt nagyon komolyan veszik és pár ezer Euroba is kerülhet az ilyesmi)
de most a kommentek alapján ugy látom hogy többen közületek szeretnének majd szintén egy aplikáciot a neszijükre. Természetesen elküldöm Nektek a tehénkét meg a nyuszit is a szabásmintákkal együtt. A kérdésem most az lenne, hogy mennyire tudunk aplikálni, ill. hogy lenne igény arra hogy egy "gyorstalpalot" tartsak aplikálás ügyben :-))) A neszi leirásában nem mélyültem különösebben el az aplikálás mibenlétében, ezért ha van köztetek olyan aki még nem látta hogy készül az ilyen visitson!!! Ebben az esetben csinálok egy általános leirást képekkel csak az aplikáciorol és felrakom ide, hogy a neszi készitésénél már ne legyen ez gond.  Megmutatom a nesziket itt is. Készült még egy "gömböcmadis" is, de olyan gyorsan elkelt hogy nem tudtam lefotozni (épp hogy be tudtam a kiforditonyilást varrni, már ki is kapták a kezemböl). A rajzom viszont a madárrol megvan, mutatom azt is, hátha valakinek jobban tetszik mint a boci. :-))))

21 megjegyzés:

Ildi írta...

Én nagyon szeretném, ha külön megmutatnád az aplikáció készítését, mert még nem csináltam ilyet! Esetleg le is tölthetem valahonnan, ha egyedül vagyok ezzel a kéréssel! És köszönöm:)))

Lidércke írta...

Azta, de édesek a madarak! :))
Az applikációra én is gondoltam, megelőztél. :) Fotózom majd, hogy én hogy csinálom, hogy varrom fel a táskákra, de érdekes lehet, ha te is bemutatod, és esetleg látjuk a különbséget.

Amúgy meg pirulok, és köszi. :)

Rita írta...

szupi, esetleg tudnál tippet adni a lányoknak, hol lehet vliest, vlisofix-et stb beszerezni, én magyarországon nemigen ismerem az ilyen üzleteket.....
ne pirulj, nincs mit!!!!!!

Rita írta...

ja, a madarak ellophatok :-)))) használjátok öket egészséggel :-))))))

flor írta...

Nagyon klassz kis madarak, el is repültek hozzám. Lementettem.

Rika írta...

Én is örülnék, ha megmutatnád az aplikácio menetét. Jól jönne a gyorstalpaló. Köszi Nektek!!

Rita írta...

Meglesz a gyorstalpalo!!!!! Örülök hogy tetszik Nektek a madim, felrakom mindjárt a bocit is, csak azt még be kell szkennelnem

Aranka írta...

Rita! Nagyon jól lettek a neszik Alig várom már, hogy befejezzem a macikat és nesziket készíthessek.

Jutus írta...

Sikítok!!! És köszönöm a sok segítséget mindkettőtöknek!!!

Abile írta...

Nagyon helyesek a rajzaid! Ha szükség van rá, szívesen bemutatom én is az applikációt, úgy, ahogy a tanfolyamon tanultuk, de persze nem akarom rátok tukmálni magam! :o)) Csak, ha szeretné esetleg valaki!

Ili írta...

Köszönjük az édi madárkákat! Nagyon klasszak a neszik!!! Várom a többi mintát!
Mind kettőtöknek köszönet mindenért!

Kata írta...

Én csak a héten tudom majd a macikat elkészíteni, de az aplikálás engem is nagyon érdekel, már épp akartam kérni benneteket, hogy tudnátok e segíteni benne :)

Előre is köszönöm Nektek!

Lidércke írta...

Abile, szeretnénk. :) Biztos, profi módszer. :)

Rita írta...

Igy van, kedves Abile, kérlek oszd meg velünk bölcsességed!!!!! Amugy is nagyon jo hogy jelentkeztél kicsit "dolgozni", Sophia unokám bekapott valami virust és itthon boldogit...... éppen azon gondolkoztam hogyan oldjam meg hogy ne jelenjen meg minden egyes "oktato" foton egy kis kéz, láb, egy hajtincs vagy egy macskafarok...:-)))))

Szegusz írta...

Én is szeretnék mindenfélét megtanulni. :)) Nekem szinte minden módszer új. :) Bocsi!

Köszi mindkettőtöknek a sok-sok segítséget!

Zsenilia írta...

Nagyon köszi a segítséget! Én is teljesen kezdő vagyok, oly annyira, hogy ma majdnem kidobtak egy textil boltból. :) Elkezdtem vitatkozni a csajjal, hogy ti azt mondtátok, hogy más kell az aplikációhoz nem a vastagító vlies. Ő váltig állítótta, hogy ez kell. Nem is kaptam tőle. :D

Rita írta...

pedig igazad volt! nem a "vastagito" kell!!!!

Zsenilia írta...

Hát most nem aplikálok. :(

gromine írta...

Lemaradtam egy pár lépéssel, mert beteg lett a kicsi.
Én sem tudom, hogy kell applikálni... Ha valaki tudnak segíteni.
Előre is köszönöm:
Tünde

Lidércke írta...

Lányok, szerintem semmi gond, ha pl. a neszi nem lesz applikálva! Rita leírta, ő hogy csinálja, Abile is be fogja mutatni, és én is fotózom a saját technikámat. Így majd kiválaszthatjátok, kinek melyik jön be, és jövő héten (vagy utána) már menni fog! :))

Abile írta...

Szívesen fotózom a munkafolyamatot, de sajnos csak hétvégén fogom tudni megcsinálni, mert hét közben esténként nem nagyon tudok már jó fotókat készíteni. Ahogy Lidércke is írta az sem gond szerintem ha az első neszit esetleg a türelmetlenek :o) szép mintás anyagból applikáció nélkül készítitek el, a következő tizet meg majd applikálva! :o))