Ez a blog mindenkié, aki szeretne velünk közös projekteken dolgozva beszélgetni, jokat vihogni és esetleg együtt szomorkodni, ha a sors ugy hozza.

2010. február 20., szombat

Kézi aplikálás... Abilétől



A kezdet, ugyan úgy, mint Lidérckénél a minta kiválasztása. Én most egy saját rajzot készítettem el textilből, ennek a menetét szeretném nektek bemutatni.



A rajzot én a fénymásolópapír csomagolására szoktam felrajzolni, mert ennek a papírnak a fényesebb, írott fele vasalás hatására ragad. Ez itt is segítségünkre lesz.



A minta egyes darabkáit kivágom,



majd a kiszabandó anyagra helyezem, úgy, hogy még varrás-szélességet is bőven tudjak szabni hozzá. Itt most csak a fénykép kedvéért fotóztam így, de amúgy ez a fele van az anyagunk felé, hisz ez ragad.



Tehát, rátettük az anyag visszájára a darabkáinkat és rávasaltuk. Most már biztonsággal körbevághatjuk őket, mindenhol hagyva 7-8 mm varrásráhagyást.



Most minden egyes darabot körbefércelünk. A papír széléhez igazítva, az anyagot behajtva, sűrű öltésekkel varrjunk, így elkerülhető, hogy az íves részeinken csücsök keletkezzen.



Én azokat a részeket, amelyekről biztosan tudom, hogy a mintánál takarásban lesznek nem szoktam lefércelni, hisz az csak egy plussz réteg, nincs rá szükség.



Most nagyon alaposan megvasaljuk a fércelésünket.



Ha ez kész, megpróbálhatjuk "felépíteni" a mintánkat. Itt még nem késő változtatni, ha valami még sem tetszik.



Itt most megjelölve a helyét, körberajzoltam illanófilccel a mintát, ez egy kis segítség a darabkák felhelyezésénél. Rávasalni ilyenkor nem szabad, mert akkor az illanó filc, már nem lesz illanó :o)



Kivehetjük a fércet a darabkáinkból, továbbra már nincs rájuk szükség. Nem kell megijedni, ha egy kicsit kinyílik a vasalásunk, ilyenkor már ne vasaljunk rá, mert a korábban bevasalt élek eltűnhetnek.



Kézi aplikálásnál az aplikálandó anyaghoz kell cérnát választanunk.



Az első darabkánkba beleöltünk hátulról, a vasalt élbe. Így a cérnán lévő bütyök ide bújik el.





A kis darabkát a helyére illesztve, rágombostűzve, elkezdhetjük apró, pici öltésekkel felvarrni. A két anyagot összefogó öltés merőleges legyen, az ettől távolodó pedig rézsűtös. Nem tudom mennyire érthető :o))



Igyekezzünk minél inkább a vasalt élbe ölteni, így kevésbé fog látszani.



Munkánk elején az öltések egész aprókák, a hátulján pedig nagyok lesznek, hisz a távolodó öltések hátul látszanak.





Azokat a részeket, amelyek takarásban lesznek egy másik darabka által, nem kell levarrni sem.



Ennél az egérkénél a kalapja alá kerültek a feje felső széle és a két füle alsó széle:



Ezután már csak munkánk szépítgetése jön. Hímezhetünk rá szemeket, tehetünk rá gyöngyöt, gombot ...

Jó munkát kívánok!

7 megjegyzés:

Ildi írta...

Köszönjük Abile! Nagyon érthető és szemléletes! Lehet, hogy inkább így csinálom a következőt, mert a gépemen a cikcakkozás még nem megy szépen!

Ili írta...

De jó, hogy megmutattad!! Ezt nem ismertem még!!
Köszönöm.

Ledorka írta...

Én is köszönöm! :)))

Rita írta...

na lányok,Abile megelözött!! Ez itt a kézzelvarros lányok apli-bemutatoja :-)))
Köszönjük szépen Abile!!!

Jutus írta...

Ez nagyon jó,sokkal egyszerűbbnek tűnik mint gondoltam.Lehet hogy átállok erre,mert a géppel nem akar szépre sikerülni.:))
Köszönöm a leírást Abile!!!

Szegusz írta...

Köszi szépen, Abile! :)

Névtelen írta...

Köszönöm a leírást! Nagyon sokat segített! A fénymásoló papírunknak környezetbarát a csomagolása, nem fényes, így azt a részét nem tudtam kipróbálni, helyette vékonyabb kartont és stiftes papírragasztót használtam. Tökéletesen működik! :)