Ez a blog mindenkié, aki szeretne velünk közös projekteken dolgozva beszélgetni, jokat vihogni és esetleg együtt szomorkodni, ha a sors ugy hozza.

2010. február 7., vasárnap

Lidércke, azaz Lehőcz Dorka (bemutatkozás)



Na, jó, a polgári nevem Dóra, de így nem szólít senki, ezért írtam a Dorkát. :) Két kisfiam, és egy lánykám van, és hogy ne unatkozzunk, két macska is csatlakozott a családhoz. :D Egy Pécs melletti faluban élünk.
Nem tanultam varrni, de azzal áltatom magam, hogy talán "a véremben lehet" :) , tekintve, hogy apai nagyapám szabó mester volt. (Nem ismertem, sajnos, mert 1942-ben meghalt.) Kísérletezgetek a varrással, amit tudok, arra én jöttem rá, szóval biztosan sok újat tanulok majd itt. :) Régebben, mikor még csak egy gyerkőc volt, leginkább ruhákat varrtam. Erről mostanra teljesen leszoktam, de vissza fogok rázódni. Táskák, szatyrok kerülnek ki tömegével a kezem alól. Ha gondoljátok, nagyon szívesen készítek egyről majd fázisfotókat is.
Az anyagokon kívül a blogokat is halmozom. A kreatív blogom az Öltögető, a gyerekeim naplója a Manódumák, a házunkról a Meseházon írok, és Mélázni is szoktam. :) Köszönöm a lehetőséget, hogy itt is "kommandózhatok"! :D

4 megjegyzés:

Rita írta...

Szia Lidércke, örülök hogy velünk varrsz!!! :-))

Rita írta...

Vehetem ugy hogy jelentkeztél egy szatyor vagy táska projekt vezetésére????

Ledorka írta...

:))
Igen, Rita, nyugodtan vedd úgy. :)

Rita írta...

klassz, akkor majd szolj hogy mikor szeretnéd megcsinálni!!!!!